2012. november 30., péntek

Használt szoftver adok-veszek: Legális?

Hagyományos, fizikai hordozón vásárolt, dobozos programokat eddig is bárki továbbadhatott használtan. Mostantól ezt digitális úton szerzett szoftverekkel is lehetséges, a program gyártójának engedélye nélkül. Legalábbis az Európai Bizottság júliusi iránymutató döntése szerint, amelyre az Oracle és a szoftverértékesítéssel foglalkozó UsedSoft közt folyó per lezárásához volt szükség. 


Az EU-ban szabad a vásár


A német UsedSoft cég használt licencek adás-vételében utazik, az Oracle viszont a licencek eladásából él, ezért próbálta ezt a lehetőséget megszüntetni. A legtöbb fizetős számítógépes program végfelhasználói licencszerződése (EULA) eleve tilt minden olyan cselekedetet, ami lehetővé teszi, hogy más is használja a programot. A bíróság döntésének értelmében azonban, amennyiben a szerzői jog tulajdonosa a terméket forgalomba hozza az EU területén is, akkor ezzel elveszíti a terjesztéssel kapcsolatos kizárólagos jogát. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a felhasználó a megvásárolt programot szabadon továbbadhatja, attól függetlenül, hogy milyen formában jutott hozzá. Az sem számít, ha az EULA ennek ellentmond. Fontos azonban észben tartanunk, hogy ez kizárólag szoftverekre érvényes - e-könyvekre, zenére, filmekre, bármilyen más letölthető anyagra nem.

A bíróság több-kevesebb sikerrel igyekezett a kiskapukat is bezárni, ezért a döntés a javított, kiegészített vagy bármilyen módon update-elt szoftverekre is vonatkozik. Így a kiadók nem hivatkozhatnak arra, hogy egy patch lényegesen megváltoztatta az eredetileg eladott szoftvert. A szerzői jogok persze továbbra is védettek, így ha valaki digitálisan továbbad egy szoftvert, akkor annak eredeti példányát köteles használhatatlanná tenni. Amennyiben ezt elmulasztja, szerzői jogsértést követ el. A vevő azonban ilyenkor is teljes nyugalommal használhatja a programot, az ellenőrzés nem az ő felelőssége.


Egyéni licencek és programcsomagok


Mivel irodai programokkal kapcsolatban született ítéletről van szó, kiterjed különleges helyzetekre és licencformákra is. Az olyan egyéni licencek, amelyek több gépen is használhatóak, nem választhatók szét és nem adhatók tovább külön. Egy vírusirtót például, amely három külön gépre is telepíthető, nem lehet eladni még két embernek, arra hivatkozva, hogy csak egy számítógépet védünk vele. A kérdésben szintén komolyan érintett Microsoft jogi csapata megpróbálta a döntésből levezetni, hogy a szétválasztás tilalma arra is vonatkozik, ha árukapcsolással több különálló programot adnak el egy csomagban. Ez az értelmezés azonban  nem állta meg a helyét a Hamburgi Kerületi Bíróság előtt, ugyanis egyértelműen elfogadhatatlannak nyilvánították.


A döntés hiányossága, hogy nem írja elő, hogy a cégek kötelesek a letölthető szoftver továbbíthatóságáról gondoskodni. Az ítélet így felemás módon rendezte csak az Oracle és a UsedSoft vitáját. A szabadon letölthető irodai programok, amelyek személyhez vagy céghez köthető licencet igényelnek, ilyen módon továbbadhatóak - más a helyzet azonban a személyes fiókhoz köthető licencekkel. Elsőre ez apró jogi különbségnek tűnik, de sokkal több felhasználót érinthet, mint az irodai programok jogállása.


Digitális platformok: Add el, ha tudod!


Az egyik legnépszerűbb digitális platform játékszoftverek beszerzésére a Steam. Saját adatai szerint 40 millió felhasználója 2011-ben összesen 970 millió dollár értékben vásárolt játékokat. A Valve által létrehozott rendszer teljesen átalakította a piacot, ugyanis jóformán kivégezte a hagyományos üzleteket. Nem meglepő tehát, hogy egyre több kiadó indít saját platformot. Ezek mind hasonló elven működnek: a felhasználó létrehoz egy ingyenes fiókot, majd minden megvásárolt programot azon belül tölt le és aktivál. Sok esetben már a fizikai hordozón megvásárolt programokat is kötelezően regisztrálni kell. 

A előfizetői szerződés természetesen tiltja a fiók átruházását, a valóságban azonban erre számos alkalommal sor került korábban is. A már fiókhoz tartozó játékokat viszont nem is lehetséges eladni, így a fenntartók nyugodtan hivatkozhatnak arra, hogy ők ugyan már nem tiltják a használt szoftverek továbbértékesítését, de rendszerük felépítése miatt az lehetetlen. Komoly jogi vitához vezethet az az értelmezés is, hogy a felhasználó ilyen esetben nem vevő, hanem előfizető. Ilyenkor csak az eredeti platform számít programnak, az azon keresztül végzett letöltés és játék már szolgáltatásnak minősül.

Egyre világosabb tehát, hogy még jócskán finomítani kell a szabályozáson. Bár sokak szerint, a nagy cégek beszüntetnék a digitális forgalmazást az EU-ban, ha kedvezőtlen döntés születne,  azért mégsem túl valószínű, hogy a használtpiac megszüntetésének érdekében lemondanának minden európai bevételükről.


Kapcsolódó cikkek:


Benjamin Hartmaier - Győri Ferenc: Használt letöltött programok eladása. Chip Magazin. 2012/11, 7.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése